Szerettem Érd Ófaluban sétálni, a helytörténetét kutatni. Olvasni a korábbi kutatási eredményeket, összevetni a megmaradt épület állománnyal és faragott szobrokkal. Szerettem Ófalu hajdani kastélyának udvarán állni, mert a képzeletem újrateremtette az egykori nemes épületet, és lakói, vendégei megelevenedtek előttem. "Láttam" a hajdani régész kongresszus izgatott vendégeit, a kerti terített asztalokat, hallottam a poharak csengését, s a halom sírokról, római emlékekről, a Minaretről való felhevült csevegést. Szerettem nézni a súrlófényeket az öreg lakóházak falán, a kopott , ezerszer megérintett kilincsek patináját. Öröm volt helyreállíttatni a barokk keresztet, a Nepomuki szobrot, elvégeztetni Minaret külső kőkonzerválását. Öröm volt megmenteni a Földrajzi Múzeum kocsiszín épületét, és levédetni az oldalszárnyakkal együtt. Öröm volt figyelni a korábbi víziók, a teremtő gondolatok valóraválását, a Gesztelyi ház helyreállítását és hasznosítását. Öröm volt a régészekkel a római út és az őrtornyot kutatni, és a pihenő alatt krémest enni.
E kutatások eredményeit írtam meg az Érdi krónika c. könyv két fejezetében.